Menu

6.2. A T-illesztés

A 6.2. ábrán vázolt T-illesztés a delta-illesztésből  származtatható. Lényegében a delta-illesztés egy mechanikusan merev változata, ezért főleg csőből készült sugárzók esetében alkalmazható előnyösen. Ebből következik, hogy a T-illesztés az ultra rövid hullámú tartományban terjedt el leginkább, azonban egyik elektromosan kedvezőbb tulajdonságú változatát (a gamma- vagy omega-illesztést) gyakran használják rövidhullámú forgatható irányantennák illesztéséhez is.

A T-illesztés - valamivel csekélyebb anyagigényességén kívül - az ultrarövid hullámú tartományban alig jelent előnyt az egyszerű hurok-dipólussal szemben. Ellenkezőleg: a sugárzót és a T-tagokat összekötő bilincsek - delta-illesztéshez hasonlóan - meddő tagot visznek a rendszerbe. Minthogy a T-tagok a sugárzótól viszonylag kis távolságban, azzal párhuzamosan foglalnak helyet, az induktív reaktancia lényegesen nagyobb lesz, mint a delta-illesztés esetében. A kompenzálással járó nehézkes behangolás megfelelően méretezett hurok-dipólus alkalmazása esetén elmarad.

A 6.2, ábra szerinti T-illesztés talpponti ellen állása valós, ha az X távolság az l sugárzó 0,475 szerese, továbbá D =0,033λ, d1=d2 és λ/d1 karcsúsági tényező értéke 150 körül van. Ilyen feltételek mellett a betáplálási pont ellenállása közel 650Ω, ha a sugárzó félhullámú dipólus. Minthogy az egyszerű λ/2 dipólus talpponti ellenállása 60. . .70Ω körüli, a fenti méretezésű T-illesztő tag segítségével 1:10 arányú impedanciatranszformációt sikerül elérni. A T-tag bilincseinek minden egyéb beállítása komplex talpponti impedanciát eredményez, amelynek meddő tagja csak a sugárzó hosszának megfelelő változtatásával kompenzálható. Így a T-taggal 270 és 600Ω között bármilyen valós talpponti ellenállás beállítható.

A fenti feltételek mellett, de X =0,5 l esetében az elérhető impedanciatranszformáció viszonya 1:6, vagyis az egyszerű félhullámú dipólus esetében 400Ω bemeneti ellenállást kapunk. A sugárzó l hosszának méretezése ez esetben az alábbi összefüggés alapján végezhető el:

 

ahol l mm-ben és f MHz-ben helyettesítendő be. A fenti összefüggésnél a λ/d H"150 karcsúsági tényező okozta rövidülés szintén figyelembe van véve.

 

6.2. ábra. A T-illesztés:

(a) szerkezeti felépítés; (b) az elmozdítható rövidzár-bilincs vázlata

X =0,7 l esetében az impedanciatranszformáció 1: 4,5 (H" 300 Ω), miközben az l hossz:

 

A gyakorlati kivitelezés alkalmával ügyelni kell arra, hogy a T-tag bilincseinek helyzete a finom beállítás során az eredeti számított helyzetükhöz képest kismértékben változtatható legyen.

A rövidhullámú tartomány felső sávjaiban a fenti méretezésű normál T-illesztő tag kissé ormótlan, ilyenkor célszerű d2 átmérőt és D térközt csökkenteni. Egy kb. 300Ω-os talpponti ellenállást eredményező T-tag adatai láthatók a 6.3. ábrán.

 

6.3. ábra. T-illesztőelem kapacitív kompenzálással

Ez esetben a d2 =1/4d1 és D =4d1; X távolság  hozzávetőleg λ/8, vagyis az l sugárzóhossz mintegy 24%-a. A sugárzó hosszának módosítására nincs szükség, mert a fellépő induktív reaktanciát a betáplálási pontnál elhelyezett két soros kondenzátor segítségével kompenzálhatjuk. Gyakorlati tapasztalatok alapján a forgókondenzátorok maximális kapacitása mintegy 8pF az üzemi hullámhossz minden egyes méterére, vagyis a 10 m-es amatőrsávban kb. 80pF-os kondenzátorokat kell beépíteni. A gyakorlatban úgy járunk el helyesen, ha a hangolás elvégzése után a forgókondenzátoron beállított kapacitásértékeket pontosan meg mérjük, majd azonos értékű, jó minőségű kondenzátorral (kerámia, csillám) helyettesítjük. Az időjárási viszontagságok ellen célszerű a kondenzátorokat vízmentesen leragasztott műanyag (pl. polisztirol) dobozkába beépíteni.

A delta-illesztés

Tartalom

A gamma-illesztés