Menu

15. Egészhullámú hurokkal működő, irányhatású antennák

 

Az elemenként egészhullámú hurkokat tartalmazó antennák néhány elektromos, mechanikai és gazdasági szempontból is előnyösebbek a ma még sokkal gyakoribb, félhullámú dipólusokkal ellátott antennáknál. Különösen abban az esetben érvényes ez a megállapításunk, amikor a rövidhullámú tartomány nagyobb frekvenciájú részében (a 20, 15 és 10 m-es sávban) alkalmazunk ilyen antennát. Elsősorban az amatőrök körében mutatkozik nemzetközi síkon is egyre nagyobb érdeklődés iránta. Legismertebb képviselője az úgynevezett cubical quad, ezt tekinthetjük az új antenna generáció ősformájának.

Az első cubical quad keletkezésének egy kis története is van. Az equadori Quitóban 1938-ban felépült a HCJB rádióállomás. A műsoradó antennája eleinte egy négyelemes irányhatású sugárzó volt, és jól is működött, de néhány nap múlva fel mondta a szolgálatot. Az Andokban, a körülbelül 3000m magasan fekvő antenna környékén időnként annyira ionizálódott a levegő, hogy az antennaelemek végén erős koronakisülések keletkeztek, majd ívjelenségekbe mentek át. Olyan nagy volt a hőképződés, hogy leolvadt a vastag alumínium csövek vége, és a megolvadt fém hatalmas cseppekben hullott a földre. Először úgy segítettek a bajon, hogy 15cm körüli átmérőjű üreges réz golyókat szereltek az antennaelemek végére. Annyit el is értek vele, hogy most már sokkal ritkábban, csak párás időben jelentkeztek koronakisülések.

A műsoradó állomás egyik mérnöke, Clarence C. Moore ― egyébként W9LZX ― arra a gondolatra jutott, hogy zárt, egészhullámú dróthurkok alkalmazásával teljesen kiküszöbölhetné a korona jelenséget. Így jött létre 1942-ben, Quitóban az első cubical quad. Nemcsak hogy megszüntette a koronakisüléseket, hanem egyszerű és kis helyigényű felépítése ellenére kitűnő sugárzónak is bizonyult. Ma már a rövidhullámú amatőrök legkedveltebb antennájává vált, és nem ok nélkül szokás a DX antennák királynőjének nevezni.

 

 

 

Az átkapcsolható, kételemes irányított sugárzó

Tartalom

A quadelem